A festmény nem fénykép, a koncert nem MP3.
Tudom, nem jó negatívan kezdeni. De évek óta motoszkál bennem, hogy a galériákban mászkálók talán nem jól teszik, ha átszaladnak rajtuk. Hogy a felfújt sztárkiállítások a kívánatossal éppen ellenkező hatásúak. Hogy a komolyzenei koncertek magas jegyárai, az Opera (NEM a böngésző!) költségvetése rendben vannak.
Azok a festmények évekig készültek. Hosszan dédelgette a festő magát a gondolatot is. No persze nem a megrendelésre készült portrékról, vagy pláne protokollcélú művekről van szó, hanem azokról, amelyet a művész a saját elhatározásából készített. És nem is az avantgárd faktúraművekről, amelyek az anyag spontán "működésének" termékei, meztelen nők lenyomatai, stb. "Rendes", komponált festményekről van szó.
Azokon az elkapott pillanat ellenére semmi sem véletlen. Nagy valószínűséggel jelentése van mindennek, amit a szemlélő jelentéshordozónak vél - hiszen a szemlélő legtöbbször nagyságrendekkel rövidebb ideig szemléli a művet annál, mint ameddig a megalkotása tartott.
Ezért nem lenne szabad egy-egy kiállítás minimum 20 képérnek megtekintésére mondjuk egy órát hagyni. 3 perc/kép? Nevetséges.
Egy "szomorúzenei", szimfonikus zenekarnak minimum 40 tagja van. Maximum meg vagy 100... Mindegyik zenész csak ahhoz, hogy a hangszerét megszólaltassa, évekig tanult.
A festményhez hasonlóan a szimfonikus művek is hosszú idő alatt születtek meg. (Vannak kivételek, pl. Rossini egyes operái...) A zeneszerző a tehetsége birtokában is sok évig tanult, amíg a mesterséget, a 40 vagy több zenész a "Mondanivaló" érdekében való kihasználását megtanulta.
Szabad ekkora értéket képviselő zenét háttérzajként "hasznosítani"? Mit tud a komolyzenéről az, aki mégis megteszi?
