Évek óta használom a szükségképpen elmúlt dolgok mintájaként a lovat. Egy több ezer éves háztartási, katonai, mezőgazdasági dolgot, a kultúra egyik alapkövét.
És elmúlt.
Sok minden nyertünk az új dolgokkal, és sok minden vesztettünk.
Nem tudok lovagolni. Pedig szerettem volna.
De valahogy belém égett, hogy egy nálam ennyivel nagyobb lény miért engedelmeskedne? És ezt a ló megérzi, és persze, hogy nem engedelmeskedik.
Újra ki kellett találni a "testbeszéd" fogalmat. A ló korában az emberek legalább három nyelven testbeszéltek: lóul, kutyául, macskául. Erről is szól a vicc, hogy két öregember szótlanul ül egymás mellett, majd úgy búcsúznak el: "milyen jót beszélgettünk!". Mert ezt tették, szavak nélkül. Egymásra figyeltek, legalább egy kicsit, meg a környezetre, és annak a rájuk tett hatására és ezt megosztották egymás között. Párok is képesek erre. Néhányan.
Aki tudott lovagolni, az tudott uralkodni. Talán azért is annyira gyenge néhány ember, mert soha senkit nem irányíthatott életében.
Na persze elmúlt a lószar is. Meg a tetanusz. Igen, amikor ló volt, akkor tízből hat-hét gyerek nem érte meg az öt évet, nem pont a ló miatt, csak a higiénia fejlődése egybeesett a ló kihalásával.
Az közhely, hogy a gondoskodás mennyire nevelő hatású, ez most is megvan, vegyél 10 éves vagy idősebb gyerekednek kisállatot, kutyát, macskát. A feltűnően durva, egoista emberekről gyakran kiderül, hogy se kutyájuk, se macskájuk nem volt - és nem is lesz.
